Nem fogadtuk meg az új évre, hogy ezentúl rendszeresen írjuk a naplót, mert úgysem tudnánk betartani. Itt Keleten a helyzet egyébként változatlan: még mindig kórokozó-hordozó vagyok, úgyhogy nem mehetek közösségbe. Immár harmadik hónapja minden hétköznap reggel irány a Nagyikhoz, délután pedig haza. Szolidaritásból Báló (ahogy én nevezem) sem megy oviba, hanem ő is jön Mamáékhoz. Jó nagy lelki trauma lenne Neki a tudat, hogy én Mamáéknál pocolok, ő pedig az oviban „sorvad”. Ezt a „kórokozó-hordozást” leszámítva jól vagyunk, szerencsére nem voltunk betegek amióta itthon vagyunk. Nekem sincs semmi tünetem, csak hát van egy ilyen buta rendelet, hogy amíg a szerveztemben kimutatható ez a nyavalya, addig nem mehetek közösségbe. Úgyhogy most kísérleteznek rajtam, mert ugyebár gyógyszeres terápia nincsen rá, állítólag magától gyógyul. Anya már kiművelte magát a témában, és csak reménykedik, hogy nem fog fél évnél tovább tartani a gyógyulásom. Azt olvasta, hogy akár évekig is eltarthat, mire egy negatív vizsgálati eredményt „produkálok”… Akkor most mi lesz? Nem fogok soha oviba járni? És az iskolában is magántanuló leszek???? A legszörnyűbb az egészben, hogy éppen azt beszélte Anya a dokinővel, hogy a lakosság legalább 15%-a tuti hogy ugyanolyan kórokozó-ürítő, mint én vagyok, anélkül, hogy tudna róla, és élik az életüket a megszokott mederben, mi meg itt küszködünk… Már arra is gondolt, hogy kér valahonnan egy kis gyenge gyermekkakit, és azt adjuk be tenyésztésre. De mi van, ha azzal is van valami prücök? Vagy ha azzal még nagyobb baj van? Azt hogy magyaráznánk ki? Meg aztán felelősségtudat is van a világon, jobb azt tudni, hogy minden rendben van velem.
Jaj, nem is írtam még a lényeget! Néhány hete igazi nagyfiú lettem: leváltam Anyáról! Keserves napok voltak, de nagy nehezen átvészeltük. Ibrányi Mama néhány nap szabit vett ki, és elvitt magához, hogy aludjunk nála. Az első éjszaka nagyon hosszú volt: hajnali fél kettőtől négyig egyfolytában ordítottam és követeltem a cicit, Anyát és Apát, de Mama bekeményített. Másnap már csak egy félórát sírtam, harmadnap már csak tíz percet, negyedik nap pedig már itthon aludtunk, és semmi gond nem volt. Éjszaka egyszer kétszer felébredek, iszom egy pár korty teát vagy vizet, aztán alszom tovább.
Ami a beszédfejlődésemet illeti, hát ott is elindult valami, de azért nem az igazi. Vannak szavak, amiket szépen kimondok, de általában tolmács kell, vagy Marci-szótár. Sokszor még Anya sem érti, hogy mit akarok, így aztán nyüszítek egy sort, mire „elaktivitizem” hogy mit szeretnék.
Íme egy kis ízelítő a Marci-szótárból:
gylá-gylá-gylá: telefon
zsizsa: meleg
tuta: kuka
tutya: kutya
gyöggy: gyöngy
zázá: rágó
zsá: zene
lillany: villany
mpá: lámpa
emem: elmentem, elment
imbumbumbum: irgum-burgum
Szépen ki tudom mondani, hogy: Apa, Anya, cica, cici, Mama, Papa, autó, duda, vonat, olló, helló, nyám-nyám, finom,néni stb.
Egyébként pedig élvezzük a telet, bár már nem bánnánk, ha rövid nadrágban szaladgálhatnánk az udvaron!
