2010. július 2.

By Bálint:
Túl vagyunk a műtéten: június 29-én megműtöttek: beültették a grommet-et és kivették az orrmandulámat. Elég jól viseltem az egész procedúrát, reggel fél kilenckor toltak be a műtőbe, és tízkor hoztak vissza. Persze a maga a műtét nem tartott ennyi ideig, csak az altatás miatt őrizgettek még egy kicsit. Az altatás után egy kicsit zavart voltam: állítólag egyfolytában azt hajtogattam, hogy: „Hagyjatok békén! Aludni akarok!” A műtét után néhány órával még meglátogatott Róka koma, de állítólag ez természetes az altatás miatt. Estére már egészen jól voltam, és másnap reggel haza is engedtek. Már teljesen jól vagyok, a hallásom is tökéletes. Két hét múlva kell visszamenni kontrollra. Addig -és gondolom még utána is néhány hétig- nagyon kell vigyáznom: nem érheti víz a fülemet és nagyon ugrálnom sem szabad. Most Mamánál vagyunk „nyári napköziben”: Anya reggel visz, délután hoz bennünket haza. Marci sem jár bölcsibe, Neki egyébként is hétfőn kezdődik a nyári szünidő, de a műtétemre való tekintettel, egy héttel hamarabb kivette a szabiját. Két hét múlva pedig az én ovim is bezár pár hétre, úgyhogy vakáció van ezerrel. A nyaralás még elég képlékeny: annyi biztos, hogy júliusban nem megyünk hosszabb időre sehová, mert Anya táboroztat, másrészt a fülem miatt is célszerűbb itthon maradni, a kezelőorvos közelében…

2010. június 17.

By Marci:

Nos, örömmel jelentem, hogy a jó időre és életkoromra való tekintettel a hétvégén belevágtunk a „Szobatisztasági projektbe”. Voltak már zsenge próbálkozások a témával kapcsolatban, de a legtöbbször csak a véletlennek volt köszönhető a siker: gyakran előfordult, hogy szóltam anyának, hogy: „Bilibe pisilni!” ráültetett a wc-re (azt hívom bilinek), aztán nem történt semmi. A hétvégén viszont már Anya a nagy melegben sajnálta rám adni a pelenkát, így egy gatyót kaptam és a lelkemre kötötte, hogy szóljak, ha pisilnem kell. Így is volt: szorgosan jeleztem, ültem a wc-re és produkáltam. Na jó, azért egyszer-kétszer az is előfordult, hogy már csak a tényt közöltem és nem szándékot, de túlélte mindenki. Kicsit nagyobb gáz volt, amikor a kakival kapcsolatban nem szóltam. Anya éppen porszívózott, és nem akartam zavarni, így aztán szépen elintéztem a dolgot. Anya már csak a végtermék szagára lett figyelmes, amikor odasomfordáltam mellé: a cucc ugyanis a gatyóban maradt…

Anya persze nem lehetett mérges rám, hiszen amikor a pelenkát gatyára cserélte rajtam, csak azt mondta, hogy ha pisilnem kell, szóljak. Kakiról nem volt szó….

By Bálint:

Hivatalosan megkezdődött az oviban a nyári szünet, de mi ráhúzunk egy-két hetet. Az óvodai évzárón és ballagáson túl vagyunk, de sajnos előttünk áll egy műtét, ami a „halláscsökkenésemet” hivatott javítani. A gyógyszeres kezelés nem hozta meg a várt eredményt, ezért amikor két hete visszamentünk a Fül-orr gégészetre, és újra megcsinálták a Thymponometria vizsgálatot, egy hallásvizsgálatot és a röntgent, az eredmények alapján a doktor néni műtétet javasolt. Ha jól értettem, azért csökkent a hallásom, mert a több hete elhúzódó arcüreg-gyulladásom miatt folyadék halmozódott fel a hallóüregben, ami nem tud távozni. A hallócsontocskák folyadékban vannak, ami hosszú távon elmeszesedéshez vezethet, ennek pedig végleges halláskárosodás lehet a következménye. Ezért az altatásos műtét során a dobhártyámon ejtenek egy metszést, kitakarítják mögüle mindazt, ami nem oda való, majd beültetnek egy ún. grommet-et, ami biztosítani fogja a hallójárat szellőzését. És ha már ott vagyok, egyúttal kiveszik újra az orrmandulámat is, mert az szépen visszafejlődött a két év alatt. Elvileg ez a kis szellőztető tubus magától kiesik 8-12 hét múlva, de ha nem, akkor kiveszik, ha nem lesz rá szükség. Amíg viszont bent lesz, nagyon vigyázni kell vele: víz nem érheti és idő előtt sem szabad kiesnie, úgyhogy strand és ugra-bugra nem lesz a nyáron…

2010. május

By Marci:
Mondhatjuk, hogy a legutóbbi jelentkezésünk óta szinte megszakítás nélkül járunk oviba illetve bölcsibe. Azért csak „szinte” megszakítás nélkül, mert 1-2 nap kimaradt. Amikor elkezdtük újra a közösségi életet élni, 2-3 nap után természetesen újra összeszedtünk valamit: először én lettem náthás egy kis kötőhártya-gyulladással megspékelve, amit sikeresen továbbpasszoltam Apának majd Bálintkának. Anya valahogy kimaradt a kötőhártya-gyuszi-szórásból, de egy több mint egy hónapja tartó torokfájós, köhögős, orrdugulós, „háta-majd’-beszakadós” finomságot azért sikerült Neki is benyelni. A gyógyszeres kezelés semmit nem használt senkinek, így hát várjuk a csodát. Közben Pünkösd hétfő reggelre Bálintka részlegesen a hallását is elveszítette, így kedden reggel irány a Fül-Orr-Gégészet.
Nálunk a bölcsiben kedden Gyermeknapot tartottak, ezért velem Anya oda indult el, mielőtt Bálintot az orvoshoz vitte. De hogy ne menjen minden gördülékenyen, útközben kétszer is kidobtam a taccsot… Anya ezért úgy döntött, hogy Mamához visz Ibrányba és nem a bölcsibe. Mamától felhívta a bölcsit telefonon, hogy nem megyünk, mert hánytam. A gondozó néni viszont jól rábeszélte Anyát, hogy vigyen nyugodtan, legalább délig maradjak ott, majd vigyáznak rám, diétáztatnak, csak ne maradjak már ki a gyereknapi buliból. Anya nagy nehezen beadta a derekát, visszavitt a bölcsibe. Közben elaludtam az autóban, ami nem csoda, hisz kora reggel a fél megyét bejárta velem. Amikor kivett az autóból és bevitt a bölcsibe, búcsúzóul Anyát is beterítettem a rókabőrrel. Ennek ellenére ott marasztaltak, kérték, hogy ne hagyjuk ki a bulit. Miután Anya eljött, a bölcsőde vezetője még kiszaladt utána és szólt, hogy legyen nyugodtan, vigyáznak rám. Így is volt. Miután végeztek Anyáék a fül-orr gégészeten, jöttek is értem. Láthatóan jól éreztem magam, kutyabajom volt, a gondozó néni ölében vígan majszoltam a frissen sült lángost (nesze neked diéta!) és néztem, ahogy a többi gyerek az ugrálóvárat bitorolja. Mondták, hogy semmi bajom nem volt, reggelit nem kaptam, csak teát és délben a lángost is azért merték adni, mert már teljesen jól éreztem magam, és kértem. Délután hazamentünk, tényleg átment rajtam a reggeli rosszullét. Délután 1 órától 5-ig aludtam. Valószínűleg csak az a sok slájm jött ki belőlem, amit az utóbbi időben sikerült lenyelnem.
A gyereknapi buli jó volt: a bölcsőde kerítése és az egész udvar lufikkal, szalagokkal ki volt díszítve, szólt a zene, ugrálóvár volt beállítva, lángost sütöttek nekünk, el voltunk látva gyümölcsökkel, üdítőkkel, édességgel, még egy egyenpólót is kaptunk.


By Bálint:
Anya lassan tényleg megutálja a hosszú hétvégéket, mert mindig történik valami.
Most éppen azzal hoztam rá a frászt, hogy Pünkösd Hétfőn reggel hiába szólt hozzám, nem reagáltam. (Reggelente szinte suttogva szoktunk beszélgetni, amíg Apa és Marci alszanak.) Hétfőn azonban hiába suttogott Anya, nem volt kinek, mert nem hallottam. Ahogy egyre magasabbra „tekerte” a hangerőt, kezdett beijedni, hogy baj van, mivel tudja, hogy nem szórakoznék ilyesmivel. Ráadásul, amit hallottam, azt is félrehallottam. A nap folyamán aztán csökkent a „nagyothallásom”, de másnap reggel megint csak nagy szót hallottam. Anya persze rögtön elvégzett a neten egy gyorstalpalót a Fül-orr- gégészeti betegségekkel és a halláscsökkenéssel kapcsolatban.
Kedden reggel tehát óvoda helyett a fül-orr gégészet felé vettük az irányt, ahol először egy ún. Tympanometria vizsgálatot végeztek. (A vizsgálat a fülkürt működéséről és a dobüregben lévő légnyomásról, a középfül működéséről ad felvilágosítást. Vizsgálja a dobhártya működését, azt érzékeli, hogy légnyomásváltozás mellett miként változik a dobhártya mozgása, és méri a középfülben lévő nyomást. Segít kimutatni a középfülben lévő folyadékot, a dobhártya hegesedéseit és többek között azt, ha a hallócsontocskák nem érintkeznek egymással rendesen, és nem vezetik megfelelően a hangot a belsőfül felé.) A vizsgálat során megállapították, hogy a fülkürt nem megfelelően működik. Mivel nekem is hetek óta elhúzódó arcüreg-gyulladásom van (amit kezeltek ugyan, de ezek szerint nem túl sikeresen), ezért első körben újra antibiotikus kezelést kapok. Egy hét múlva ismét elvégzik a vizsgálatot, és ha nem tapasztalnak javulást, akkor röntgen vizsgálat következik, aminek a segítségével megpróbálják kideríteni, hogy mi okozhatja a fülkürt elzáródását. (Két éve kivették az orrmandulámat, ezért ez kilőve- hacsak vissza nem fejlődött azóta.) Szóval most szedem a gyógyszereket, lámpázunk, de ettől függetlenül mehetek oviba. Anya minden reggel „hallásvizsgálatot végez” rajtam, aminek a lényege, hogy a suttogástól kezdve fokozatosan egyre hangosabban szól hozzám mindaddig, amíg nem reagálok. Sajnos három nap alatt nem vett észre pozitív irányba változást, de hátha csak ő türelmetlen. Állítólag hetekig is eltarthat a gyógyulás. Bízunk benne, hogy hamarosan rendbe jövök, és nem lesz szükség további vizsgálatokra, kezelésekre. Eleget szenvedtem már a fülemmel röpke öt évem alatt… (Azóta eltelt két hét, és sajnos nem túl biztatóak a kilátások. De erről bővebben a következő bejegyzésban. Anya megj.)
Az oviban egyébként jól érzem magam: készülünk a nagycsoportosok ballagására és az évzáróra. Szeptembertől már mi leszünk a „nagyok” és ha miden igaz, Marci is az én ovimba fog járni, így nem kell annyit ingázni.
Ha jól hallottam (bár mostanság túlzás, hogy jól hallok), Marcinak július 05-től július 19-ig nyári szünet lesz a bölcsiben, nekem pedig pont ekkor kezdődik a vakáció az oviban. Mivel Anya táboroztat június 21-től július 23-ig, ezért napközben Mamáéknál leszünk: reggel megyünk, este jövünk...


Egy kora nyáresti kép...

Végre....

By Marci:

Örömmel jelenthetem, hogy a húsvéti nyuszika meghozta a negatív székleteredményeket, aminek következtében újra megkezdhettük a bölcsibe járást.

Múlt héten szerdán még gyanútlanul mentem, szinte el is felejtettem, hogy egyáltalán jártam oda valaha. Négy hónap kihagyás sok volt, ezért újra meg kell szoknom az egészet. Pár napig ebéd után jött értem Anya, de mától már ott is alszom.

Csütörtökön egyáltalán nem volt kedvem menni, sírtam, szorítottam Anya nyakát, alig tudtak levakarni róla. Pénteken viszont mindenkit megleptem, mert egyáltalán nem tiltakoztam. Sírt helyettem Bálint, aki viszont oviba nem akart menni. Így osztottuk be egymás között: egyik nap én sírok, ő nem, másik nap ő sír, én nem… Nehogymá jól érezze magát Anyu…

Tegnap reggel tőrbe csaltuk az öreglányt: egyikőnk sem sírt… Pedig elég nehezen indult a nap: amikor öltözködés közben Anya a bölcsit emlegette, mondtam, hogy NEM, és nyafogva elbújtam a fotel mögé. Gondolta is Anya, hogy „Ajjaj, lesz megint sírás-rívás” De nem volt. És azt hiszi Anya, rájött, hogy miért nem sírtam. Ezelőtt midig az volt az „eljárásrend” reggelenként, hogy először engem visznek a bölcsibe, Bálintka is bekísér, segít elővenni a benti cipőmet, elteszi a ruháimat, puszi-puszi, aztán beadnak a gondozó nénihez. Hát ez nem működött, mert Anya szerint biztosan azt hiszem, hogy Bálint vele marad. Ezért aztán péntektől Bálint nem jön be velem a bölcsibe… eddig úgy tűnik, hogy ez működik. (Persze, miután ezt így szépen leírtam, holnaptól biztosan akkor is sírva fog elválni tőlem, ha Bálint nem lesz ott… Ez így szokott lenni. Ha valaki panaszkodik, hogy a gyereke éjszakánként többször felébred, és én azt mondom, hogy „Ó, Marcika csak egyszer szokott felébredni, akkor is iszik aztán visszaalszik…”, akkor a következő éjszaka tuti, hogy felébred vagy ötvenszer, és a világért sem alszik vissza néhány korty víz után…. Any megj.)

By Bálint:

Mint ahogyan azt Marci a fentiek alapján már beharangozta, sajnos vége a pocolásnak, elkezdtem én is oviba járni. Már kedden este elkezdtem a parázást, hogy én nem akarok oviba menni, de nem értem célt vele, sőt, még egy hegyi beszédet is végig kellett hallgatnom a gyermekek intézményes szocializálódásának fontosságáról. Bla-bla-bla…

Szerdán reggel még kisírtam magam a fürdőszobában, de az oviban nem tudtam egy könnycseppet sem elmorzsolni az arcomon. Csütörtökön már „ügyesebb” voltam, könnyeimet az oviba tartogattam. Pénteken azért nem sírtam, mert tudtam, hogy csak délig leszek, Anya ebéd után engem is hazahoz. Tegnap sem sírtam, és állítólag Marci sem! A kutyafáját! Elfelejtettük a hétvégén megbeszélni a SÍRÁS-BEOSZTÁS-t! Na, ami késik- nem múlik.

Boldog Új Évet -így lassan február közepén

By Marci:
Nem fogadtuk meg az új évre, hogy ezentúl rendszeresen írjuk a naplót, mert úgysem tudnánk betartani. Itt Keleten a helyzet egyébként változatlan: még mindig kórokozó-hordozó vagyok, úgyhogy nem mehetek közösségbe. Immár harmadik hónapja minden hétköznap reggel irány a Nagyikhoz, délután pedig haza. Szolidaritásból Báló (ahogy én nevezem) sem megy oviba, hanem ő is jön Mamáékhoz. Jó nagy lelki trauma lenne Neki a tudat, hogy én Mamáéknál pocolok, ő pedig az oviban „sorvad”. Ezt a „kórokozó-hordozást” leszámítva jól vagyunk, szerencsére nem voltunk betegek amióta itthon vagyunk. Nekem sincs semmi tünetem, csak hát van egy ilyen buta rendelet, hogy amíg a szerveztemben kimutatható ez a nyavalya, addig nem mehetek közösségbe. Úgyhogy most kísérleteznek rajtam, mert ugyebár gyógyszeres terápia nincsen rá, állítólag magától gyógyul. Anya már kiművelte magát a témában, és csak reménykedik, hogy nem fog fél évnél tovább tartani a gyógyulásom. Azt olvasta, hogy akár évekig is eltarthat, mire egy negatív vizsgálati eredményt „produkálok”… Akkor most mi lesz? Nem fogok soha oviba járni? És az iskolában is magántanuló leszek???? A legszörnyűbb az egészben, hogy éppen azt beszélte Anya a dokinővel, hogy a lakosság legalább 15%-a tuti hogy ugyanolyan kórokozó-ürítő, mint én vagyok, anélkül, hogy tudna róla, és élik az életüket a megszokott mederben, mi meg itt küszködünk… Már arra is gondolt, hogy kér valahonnan egy kis gyenge gyermekkakit, és azt adjuk be tenyésztésre. De mi van, ha azzal is van valami prücök? Vagy ha azzal még nagyobb baj van? Azt hogy magyaráznánk ki? Meg aztán felelősségtudat is van a világon, jobb azt tudni, hogy minden rendben van velem.

Jaj, nem is írtam még a lényeget! Néhány hete igazi nagyfiú lettem: leváltam Anyáról! Keserves napok voltak, de nagy nehezen átvészeltük. Ibrányi Mama néhány nap szabit vett ki, és elvitt magához, hogy aludjunk nála. Az első éjszaka nagyon hosszú volt: hajnali fél kettőtől négyig egyfolytában ordítottam és követeltem a cicit, Anyát és Apát, de Mama bekeményített. Másnap már csak egy félórát sírtam, harmadnap már csak tíz percet, negyedik nap pedig már itthon aludtunk, és semmi gond nem volt. Éjszaka egyszer kétszer felébredek, iszom egy pár korty teát vagy vizet, aztán alszom tovább.
Ami a beszédfejlődésemet illeti, hát ott is elindult valami, de azért nem az igazi. Vannak szavak, amiket szépen kimondok, de általában tolmács kell, vagy Marci-szótár. Sokszor még Anya sem érti, hogy mit akarok, így aztán nyüszítek egy sort, mire „elaktivitizem” hogy mit szeretnék.

Íme egy kis ízelítő a Marci-szótárból:
gylá-gylá-gylá: telefon
zsizsa: meleg
tuta: kuka
tutya: kutya
gyöggy: gyöngy
zázá: rágó
zsá: zene
lillany: villany
mpá: lámpa
emem: elmentem, elment
imbumbumbum: irgum-burgum

Szépen ki tudom mondani, hogy: Apa, Anya, cica, cici, Mama, Papa, autó, duda, vonat, olló, helló, nyám-nyám, finom,néni stb.





Egyébként pedig élvezzük a telet, bár már nem bánnánk, ha rövid nadrágban szaladgálhatnánk az udvaron!