2009. december 19., szombat

2009. december

By Bálint:

Már megint úgy elhanyagoltuk a naplóírást, hogy csak na!!!
Persze olyan túl sok minden nem is történik velünk: éljük a szürke, H1N1-gyel fertőzött hétköznapokat- Apa és Anya dolgoznak; amikor éppen nem vagyunk betegek, akkor mi oviba és bölcsibe járunk. De sajnos mindig van valami nyűgünk: 1-2 hét ovi, aztán 2-3 hét dögrovás. Most éppen az utóbbiban vagyunk. Szedhetünk mi akármilyen vitamint, immunerősítőt, bármit, menetrendszerűen 2-3 hetente úgyis megbetegszünk. No, de nem panaszkodom...
Ha nem lennének Asztalos mamáék, nem is tudjuk, hogy mi lenne velünk. Olyan jó, hogy számíthatunk rájuk a bajban, és vállalnak bennünket, hogy Anyáék tudjanak dolgozni. Az első néhány napban Anya van velünk itthon, amíg lázasak vagyunk, aztán amikor már jobban vagyunk, akkor Mamáékkal vagyunk, hogy egy kicsit erősödjünk még, mielőtt oviba megyünk. Ezúton is köszi, Mama és Papa!
Mama ráadásul mindig a kedvencünket főzi, a palacsintatészta készenlétben áll a hűtőben bekavarva, hogy ha bármikor megóhajtjuk, csak gyorsan kisüt egy párat és már ehetjük is...
Valamelyik este Anya megkérdezte, hogy kérek-e teát. Mondtam, hogy igen, de úgy ízesítse, ahogyan Mama szokta: sok citromlével. Anya meg is csinálta, és ettől kezdve mindig jó citromosan adta. Egyik nap azonban nem esett jól a citromos tea, nyávogva szóvá is tettem miután megkóstoltam, hogy: "ÓÓÓ, ez nem finom! Olyan sok citromlé van benne!!! Kérek bele még mézet!" Anya persze nem hagyta magát, és mondta, hogy: "Jaj, Bálintka, Neked most semmi sem jó! Ha édes a tea, az a baj, ha savanyú, az a baj! Neked az Isten sem tud a kedvedben járni!" Azzal elémtette a mézet, és mondta, hogy ízesítsem magamnak. Én pedig tettem bele mézet. (Inkább csak megmutatta a teának a mézet. Anya megj.) Miután ízesítettem, megkóstoltam, csettintettem egyet a nyelvemmel, majd így szóltam: "Hmmmm! Isten vagyok, mert tudok a kedvemben járni!"


Marcival és Noddyval a hintában:




4 megjegyzés:

Gabi írta...

Mielőbbi gyógyulást!:s
Kellemes készülődést az ünnepekre!
Szkokán fiúk

Mia és Maja írta...

"Lehalkul a város zaja
karácsony estére.
Melengeti a lelkünket
a kis gyertyák fénye.
Megszületett a szeretet
lelkünkben e napon.
Hogy a fáradt embereknek
hitet, reményt adjon..."

Boldog,békés Karácsonyt kívánunk,sok szeretettel,
Nóri

Gabi írta...

Kívánunk Békés Boldog Ünnepeket Nektek!
Szkokán fiúk

Mia és Maja írta...

"Hogy boldog lehess, három kincset keress: higgy, remélj, szeress! Hozzon az új év örömből végtelent, szeretetből önzetlent, sikereket, mit csak lehet!" B.U.É.K!:)