2009. december

By Bálint:

Már megint úgy elhanyagoltuk a naplóírást, hogy csak na!!!
Persze olyan túl sok minden nem is történik velünk: éljük a szürke, H1N1-gyel fertőzött hétköznapokat- Apa és Anya dolgoznak; amikor éppen nem vagyunk betegek, akkor mi oviba és bölcsibe járunk. De sajnos mindig van valami nyűgünk: 1-2 hét ovi, aztán 2-3 hét dögrovás. Most éppen az utóbbiban vagyunk. Szedhetünk mi akármilyen vitamint, immunerősítőt, bármit, menetrendszerűen 2-3 hetente úgyis megbetegszünk. No, de nem panaszkodom...
Ha nem lennének Asztalos mamáék, nem is tudjuk, hogy mi lenne velünk. Olyan jó, hogy számíthatunk rájuk a bajban, és vállalnak bennünket, hogy Anyáék tudjanak dolgozni. Az első néhány napban Anya van velünk itthon, amíg lázasak vagyunk, aztán amikor már jobban vagyunk, akkor Mamáékkal vagyunk, hogy egy kicsit erősödjünk még, mielőtt oviba megyünk. Ezúton is köszi, Mama és Papa!
Mama ráadásul mindig a kedvencünket főzi, a palacsintatészta készenlétben áll a hűtőben bekavarva, hogy ha bármikor megóhajtjuk, csak gyorsan kisüt egy párat és már ehetjük is...
Valamelyik este Anya megkérdezte, hogy kérek-e teát. Mondtam, hogy igen, de úgy ízesítse, ahogyan Mama szokta: sok citromlével. Anya meg is csinálta, és ettől kezdve mindig jó citromosan adta. Egyik nap azonban nem esett jól a citromos tea, nyávogva szóvá is tettem miután megkóstoltam, hogy: "ÓÓÓ, ez nem finom! Olyan sok citromlé van benne!!! Kérek bele még mézet!" Anya persze nem hagyta magát, és mondta, hogy: "Jaj, Bálintka, Neked most semmi sem jó! Ha édes a tea, az a baj, ha savanyú, az a baj! Neked az Isten sem tud a kedvedben járni!" Azzal elémtette a mézet, és mondta, hogy ízesítsem magamnak. Én pedig tettem bele mézet. (Inkább csak megmutatta a teának a mézet. Anya megj.) Miután ízesítettem, megkóstoltam, csettintettem egyet a nyelvemmel, majd így szóltam: "Hmmmm! Isten vagyok, mert tudok a kedvemben járni!"


Marcival és Noddyval a hintában:

2009. október 26.

By Bálint:

A múlt héten sajnos betegek voltunk, ezért nem volt se ovi, se bölcsi, Anya is csak hétfőn dolgozott. Kivételesen Apa vitt el a doktor nénihez bennünket. Én még az előző hét pénteken kezdtem el a betegeskedést, reggel az oviba-készülődés közben már észrevette Anya, hogy valami kialakulóban van, mert kicsit le voltam lassulva. (Na, nem mintha máskor annyira pörögne, amikor oviba kell készülni, de most még az átlagosnál csigább volt… Anya megj.) Lázam nem volt, ezért úgy döntöttünk, hogy legalább ebéd utánig maradok, aztán értem jön Anya vagy Apa. Így is volt. Délután már panaszkodtam, hogy fáj a torkom, meg a homlokom, ezért kaptam egy kis Nurofent, annak van gyulladáscsökkentő hatása is. Délután aludtam egy jót, kicsit jobban is lettem, de sajna a hétvégén győztek a vírusok. Hétfő reggelre Marci is csatlakozott, sőt ezúttal Anya és Apa is „beszállt” a buliba. Keddtől Anya szabit vett ki abból a megfontolásból, hogy az orrszívózást csak ő tudja normálisan megcsinálni. Én még el is viselem valahogy, de Marcival nagyon kell küzdeni. Újabban pedig már azt találta ki az a kis gonosz törpe, hogy amikor Anya szól Neki, hogy „Na, gyere Marcika, takarítsuk ki az orrodat!”, Marcika kiszalad a konyhába, és beáll a sarokba, vagy a szobában elbújik a függöny mögött. Persze teljesen megértem az aggodalmát. Biztosan attól fél, hogy a sok orrszívástól akkora lesz az orra, mint egy csőszkunyhó: lefekszik nyáron a dinnyeföldön, és beleköltözik egy dinnyecsősz..
A héten még nem mehetünk közösségbe, ezért Asztalos Mamáéknál vagyunk: reggel megyünk (Nagyapa jön értünk), délután jövünk (Anya hoz haza).

Marci jól elbújt...