2009.február 26. Marci 8 hónapos

Marci írja:
Hát ez is eljött: öregszem. Immár nyolc hónapos vagyok. Ennek apropóján írok egy pár sort magamról, hogy:
- mi mindent szeretek,
- mi az, amit nem,
- mit tudok,
- és Anyáék szerint mit kellene tudnom, amit „Bezzeg Bálintka ennyi idősen már tudott”.

Kezdem azzal, hogy mit szeretek.
- Nagyon szeretek nyávogni, és ebben igen profi vagyok..
- Nagyon szeretek ölben lenni. Mindegy, hogy kinek az ölében. Ha nem lehetek ölben, akkor nyávogok...
- Nagyon szeretek motorozni. Igen, jól írtam: motorozni. Ezt úgy szoktuk, hogy Anya ráültet a Bálintka motorjára (ami nemsokára úgyis az enyém lesz), én megfogom a kormányt, Anya pedig tologat, amíg az ülőgumói és a lábai bírják azt a lehetetlen testtartást, ami ezzel a sporttal jár...
- Szeretek másokat megharapni azzal a négy kis hegyes fogammal, ami már kinőtt. Előfordul, hogy kúszáskor is használom ezeket a kiváló „rágóeszközöket”, mégpedig úgy, hogy ha közelebb akarok valakihez kerülni, akkor egyszerűen beleharapok a kezébe, vagy a lábába, vagy amit elérek, és egyszerűen odahúzom magam hozzá a fogaimmal…
- Szeretek enni - papírt. Más, nekem való ételt nem nagyon, viszont a legvastagabb kartont is pillanatok alatt szétáztatom, és mire észbe kapnak a körülöttem lévők, már le is nyelem…
- Szeretek sétálni, ami Anyáék szerint inkább break-eléshez hasonlít egy idő után…

Nem szeretek:
- öltözködni,
- aludni,
- szépen, egyedül játszani,

Elvileg mindent tudok, amit egy nyolchónapos babának tudnia kell, csak nagyon lusta vagyok:
- biztosan ülök, még akkor sem dőlök el, ha nyúlok valamilyen tárgyért, vagy fordulok (csak akkor, ha Bálintka odajön hozzám, és lebirkóz engem)…
- oda-vissza gurulok, kúszok, négykézláb állva előre-hátra hintázok…
- az apróbb tárgyakat is megfognám, ha engednék, de nem engedik, mert megeszem…
- ha akarom, akkor felhúzom magam állásba, de nem akarom…

És itt jönne az, hogy „bezzeg Bálintka ennyi idősen”:
- már egyedül megállt a lábán, sőt
- bútor, vagy ágy mellett kapaszkodva sétált,
- ha megkérdezték, hogy hol van a lámpa, a madár, a virág, stb. akkor a szemével megmutatta,
- öltözködésnél együttműködött,
- tudott tapsolni,
és sorolhatnám, de csakazértsem…

Én ilyen vagyok és kész. Tudom: lusta dög, de azt is tudom, hogy gályázhatok még eleget az életben! Minek azt elsietni?

Hétfőn ovi???

Bálint írja:

Az óvodába járásnak csak az a „DEMO-verziója” van meg, amit a hónap elején „lejátszottunk”, ugyanis még mindig nem gyógyultunk meg 100%-osan. Marci és én ping-pongozunk itt a bacikkal: így hol Ő, hol én vagyok jobban vagy rosszabbul. (Időnként Apa is beszáll a buliba a bacijaival- úgyhogy egyenlőre Anya tartja magát.) A múlt héten hétfőn Anya elvitt a dokinénihez, hogy megvizsgáljon bennünket, mert már eléggé elhúzódott ez a megfázás, és Anya attól félt, hogy esetleg kialakul valamilyen szövődmény (tüdőgyulladás, tüszős mandulagyuszi, vagy egyéb nyalánkság).
Szerencsére semmi komoly, így megnyugodott- egészen szerdáig. Szerda reggelre ugyanis Marci belázasodott: 39,6 volt a láza, legalábbis eddig mérte Anya, mert kb. fél perc múlva gyorsan kihúzta Marciból a lázmérőt, és inkább elkezdte csillapítani a lázát. Ki tudja, meddig ment volna még a hőmérő higanyszála, ha tovább bent hagyja… Sajnos szegény a hűtőfürdőt sem úszta meg, de az legalább hatásos volt. Másnapra teljesen rendbejött, és szerencsére azóta is jól van.
Ha minden jól megy, hétfőtől újra ovi. Reméljük, tovább bírjuk, mint 3 nap…

Függőség-játék

Játékra invitált Mia és Maja -Anyu, Nóri
(Lassan száz éve, de csak most jutottam el odáig, hogy a felkérésnek eleget is tudjak tenni. Ezer bocs, de ami késik, nem múlik. És köszönöm, hogy gondoltál rám.)

A játék lényege, hogy le kell írnom azt az 5 dolgot, ami nélkül nem tudnék élni.

„Szabadság az, ha megválaszthatom, hogy kitől és mitől függjek”

Nálam ezek a következők:


Család

Azt hiszem, ezt nem kell részleteznem. A világon a legfontosabbak számomra a gyermekeim, de nehezen tudnám elképzelni az életemet az Édesanyám, a Testvérem, és a Nagynénim nélkül, és nagyon fontosak a párom szülei is.

Napfény

Ha néhány napig nem süt ki a nap, akkor nagyon depi tudok lenni.

Reggeli kávé

Ezt más inkább „lötty”-nek nevezné, mert nem a hagyományos kávéról van szó, hanem 3in1 sok-sok tejjel. Koffeintartalma nemigen van, inkább csak a feeling kedvéért iszom. Arra jó, hogy amíg kortyolgatom, átgondolom a napomat, hogy mit kell tennem.

Gyöngyök

Aki ismer, az tudja, hogy mindig is szerettem „barkácsolni” valamit. Olyan vagyok, mint a szarka: szeretem a csilli-villi dolgokat, így a legújabb „dilim” a gyöngyékszer-készítés. (Mióta megszületett Marci, elég gyakran szenvedek álmatlanságban, ezért az éjszaka közepén kiülök az étkezőbe, és „gyöngyözök”.)

Chilli paprika

Nagyon szeretem a fűszeres, csípős ételeket. Még egy sima májkrémes kenyeret is jó vastagon beszórok chillivel, hogy kétszer csípjen…

Én pedig továbbítom azoknak, akik szeretnének a játékban részt venni.

Már megint a „takonykór”!

Bálint:
Nos jelentem: múlt hét szerdáig bírta az immunrendszerem az óvodát, mert csütörtök reggelre teljesen hatalmába kerített az a nyavalyás takonykór. Már szerda délután is fájdogált a torkom, hiába kezdtük el szedni a Homeovox-ot és az Oscillococcinum-ot, estére már az orrom is eldugult. (Először mindig homeobogyókkal próbálkozunk, de most nem vált be, bár reméljük, hogy legalább lerövidíti a betegség lefolyását.)
Reménykedtünk, hogy a hétvégén rendbe jövök, és a héten már mehetek oviba, de ez nem jött össze…
Talán a hét második felében…


Marci:
Mint eddig mindig- most is sikerült Bálinttól elkapnom a náthát, de én sokkal jobban viselem, mint Ő. Csak az a fránya orrszívás ne lenne! Hát azt valahogy nagyon nem bírom: ordítok, mint a fába szorult féreg, rúgok, vágok, kapálózok, kiverem Anya kezéből az orrszívót, vagyis küzdök rendesen…. Néha Bálintka szokott segíteni Anyának lefogni engem, mert Anya egyedül nem bír velem, olyan jó erőben vagyok.
A betegséget leszámítva elég jól telt a hétvége: szombaton ibrányi Mama vigyázott ránk, amíg Anya bevásárolt, vasárnap délután pedig Asztalos Mamáékat látogattuk meg.

2009.február 03.

Bálint:

Ma reggel sem bírtam magamtól felébredni: Anyának kellett ébresztenie. Nem is nagyon volt kedvem menni az oviba, de aztán Anya csak meggyőzött, mert tegnap ott felejtettem a kisautómat, amit elvittem magammal. Így aztán muszáj volt mennem, amikor Anya eszembe juttatta a kis Audimat.
Amikor odaértünk, nagy zsivaj fogadott bennünket: a tornateremben ugyanis egy hatalmas ugrálóvár volt felállítva, és rengett az egész épület a csoporttársaim ugrálásától. Miután átöltöztem, nem is búcsúzkodtam nagyon Anyától, csak adtam Neki két puszit és már mentem is befele…
Nagyon jó napom volt, bár egy kicsit szomorkodtam, amikor eszembe jutottak az otthoniak, de az Óvónéni hamar megvigasztalt. Ebéd előtt jött is értem Anya. Holnap pedig már ott is fogok ebédelni.








"Dúl a szerelem"




Marci:
Reggel, miután „leadtuk” Bálintot az oviban, nem hazafelé indultunk el, hanem a Védőnénihez mentünk tanácsadásra. Szerencsére csak egy kismama volt előttünk, így nem kellett sokat várnunk. Amikor meglátott a Védőnéni, nagyon elcsodálkozott, hogy milyen nagyot nőttem, és megdícsért, hogy milyen ügyesen ülök már önállóan. Anya persze rögtön elkezdett árulkodni, hogy elég baj az neki, hogy már ülök, mert azóta lehetetlen engem normálisan öltöztetni, ugyanis nem vagyok hajlandó hanyatt feküdni, állandóan ülnék föl, sőt már azzal sem elégszem meg- én állni akarok. Egyébként, ha van miben megkapaszkodni, akkor fel is tudom húzni magam állásba…
Megmértek, és nagyon el vagyok keseredve, mert csak 7200 gramm vagyok, és 69 cm. Ez azt jelenti, hogy 6 hét alatt „kemény” 20 dkg-t híztam. És itt jön, hogy „Bezzeg Bálintka ennyi idősen több mint egy kilóval több volt…” Persze a Védőnéni sem volt egyáltalán megelégedve. Érdekes, mérés előtt még tetszettem Neki… Utálom a statisztikát és a számokat!!!! Úgyhogy jól el lett rontva a napom. Ráadásul Anya azt a tanácsot kapta, hogy éheztessen egy kicsit, mert az a baj, hogy nem tudom, mi az az éhség, és ezért nem értékelem az ételt. Még ilyet!? Nahát, adok én Nektek éheztetést!
A lényeg, hogy két hét múlva újra „mázsálás” , és meglátjuk, hogy milyen eredménnyel jár a ritkább evés. (Megsúgom előre, hogy nem lesz sok értelme, mert úgyis ledolgozom a kaját a sok mozgással.)

Első nap az óvodában

Marci-etetés (ezelőtt néhány héttel)


Bálint:
Hétfőn „ráléptem” szocializálódási folyamatom következő lépcsőfokára- elkezdtem oviba járni. (Épp az influenza és a bárányhimlő járvány kellős közepén! Nem bízunk semmit a véletlenre.)
Reggel „hajnali” negyed nyolckor ébresztett Anya és Marci, mert attól féltek, hogy nem fogok időben elkészülni, és elkések az oviból.
Miután felébredtem, lelkesen készülődtem a nagy eseményre. Ez a lelkesedés meg is maradt mindaddig, amíg beérve az oviba meg nem hallottam egy kislány üvöltözését, hogy: „Nem akajok
bemenni!” Kicsit megszeppentem, de azért tartottam magam egészen addig, amíg egy másik üvöltő kislány meg nem érkezett. (Ezek a lyányok!!!) Ekkor már nálam is eltörött a mécses. Igaz, én csak csendesen pityeregtem, és szerencsére Anyának sikerült elterelnie a figyelmemet azzal, hogy megnéztük a faliújságon a Heti tervet, vagyis, hogy mi mindent fogunk csinálni a héten. Amikor végre összeszedtem magam, elbúcsúztam Anyától és Marcitól, majd bementem a többiekhez játszani.
Nagyon jól éreztem magam, és gyorsan eltelt az a két óra, amit ott töltöttem, ugyanis 11-re jöttek is értem Marciék. (Az óvónénik tanácsára hétfőn még csak két órát maradtam, holnap hármat, aztán ebédelek is, majd aludni is ott fogok délután.)
Volt környezetismeret „óránk”, ahol a télről beszélgettünk, téllel kapcsolatos dalokat énekeltünk, verseltünk, stb.
Kedden pedig vinnünk kell madáreleséget a cinegéknek.

Marci:
Na végre, én is szóhoz jutok!
Hát nem is tudom, hogy mi lesz velem Bálint nélkül itthon. Miután elvittük reggel az oviba, nem találtam a helyem. Ha megláttam a Bálintka motorját, vagy a Noddy-ját, rögtön mondogattam, hogy „Bá! Bá!” Anya pedig nem győzte magyarázni, hogy „Bálint az oviban van. Majd nemsokára megyünk érte.”
Aludtam vagy húsz percet, ettem, majd készülődtünk Bálintért.
Nagyon megörültem Neki, amikor végre megláttam. Azt hiszem, hiányozni fog, és szerintem nemcsak nekem, hanem Anyának is…
Délután bepótoltuk a lemaradást: játszottunk, birkoztunk, és természetesen bosszantottuk egymást.
Aludni sajnos nem sokat szoktam, pontosabban semmennyit. Az az igazság, hogy nem szeretnék semmi fontosról lemaradni. Persze ez nem jelenti azt, hogy az éjszakát végigalszom: van úgy, hogy akár másfél óránként is felébredek- főleg fogzás , és telihold idején…
Mindezt leszámítva elégedett lehet velem Anya, hiszen nagyon jó gyerek vagyok, csak állandóan a nyomomban kell lenni, mert képes vagyok mindent a számba venni: a papírt például kifejezetten imádom. (Anyáék szerint előző életemben biztosan könyvmoly voltam) Azért a lego-t sem vetem meg, ezért aztán a pelenkám valójában egy Kinder tojáshoz hasonlít, hiszen mindig rejt valamilyen meglepit. Legutóbb például egy újság vonalkódja volt benne…

Új fejezet az életünkben - új napló

Bálint:
Hát, újra belevágunk a naplózásba, aztán majd meglátjuk, hogy milyen rendszerességgel, mert a Babaszobás naplót az utóbbi időben inkább „negyedéves beszámolózásnak” lehetett nevezni… Ennek persze nyomós oka van, amit gondolom, nem kell részletezni a kétgyermekes Anyukáknak…
A korábbi naplónkban tett utolsó bejegyzés óta olyan sok minden nem történt: túl vagyunk néhány védőoltáson és megfázáson. Hiába nem jártam oviba, mégis háromhetente menetrendszerűen betegek voltunk, így aztán úgy döntöttünk, hogy újra elkezdjük az ovit. Az az igazság, hogy kezdtem már itthon unatkozni, ezért egy szép januári napon megkérdeztem Anyától, hogy „Miért nem viszel engem óvodába?” Anya enyhén szólva meglepődött a kérdésen, és kérdéssel felelt: „Miért? Szeretnél járni?” Erre én: „Igen!”
Másnap ellátogattunk az oviba, és megkérdeztük az óvónéniket, hogy mehetek-e. Természetesen megvolt még a helyem, úgyhogy februártól járunk.
Nos így kezdődött az új fejezet az életemben. És ha új fejezet, akkor új napló…

Amikor nem vagyunk betegek, akkor nagyon jól vagyunk. Marci is szépen fejlődik: sajnos a pontos súlyát nem tudom, mert egy hónappal ezelőtt volt mérve, akkor pont 7 kg volt és 69 cm. Ha minden igaz, holnap mennek tanácsadásra.
A lényeg, hogy eddig csendesen teltek hétköznapjaink: a Noddy-őrület még mindig tart, és még mindig megvan a képzeletbeli barátom, Rodika is. Róla még nem is írtunk, mert Anya azt gondolta, hogy hamar „kinövöm”, de már lassan egy éve tart (na jó, annyi nincs- kb. 8-10 hónapja). Szóval a lényeg, hogy van egy barátom, akit Rodikának hívok és az étkezőnkben „lakik”. Vele egyébként minden megtörténik, ami csak lehetséges. Ha a felnőttek beszélgetnek pl. arról, hogy valakinek az autója defektet kapott, akkor fél percen belül én is előadom a történetet némi változtatással, hogy ez megtörtént Rodikával is.
Dióhéjban ennyit az elmúlt hónapokról, a többit majd később…