2009. február 27., péntek

2009.február 26. Marci 8 hónapos

Marci írja:
Hát ez is eljött: öregszem. Immár nyolc hónapos vagyok. Ennek apropóján írok egy pár sort magamról, hogy:
- mi mindent szeretek,
- mi az, amit nem,
- mit tudok,
- és Anyáék szerint mit kellene tudnom, amit „Bezzeg Bálintka ennyi idősen már tudott”.

Kezdem azzal, hogy mit szeretek.
- Nagyon szeretek nyávogni, és ebben igen profi vagyok..
- Nagyon szeretek ölben lenni. Mindegy, hogy kinek az ölében. Ha nem lehetek ölben, akkor nyávogok...
- Nagyon szeretek motorozni. Igen, jól írtam: motorozni. Ezt úgy szoktuk, hogy Anya ráültet a Bálintka motorjára (ami nemsokára úgyis az enyém lesz), én megfogom a kormányt, Anya pedig tologat, amíg az ülőgumói és a lábai bírják azt a lehetetlen testtartást, ami ezzel a sporttal jár...
- Szeretek másokat megharapni azzal a négy kis hegyes fogammal, ami már kinőtt. Előfordul, hogy kúszáskor is használom ezeket a kiváló „rágóeszközöket”, mégpedig úgy, hogy ha közelebb akarok valakihez kerülni, akkor egyszerűen beleharapok a kezébe, vagy a lábába, vagy amit elérek, és egyszerűen odahúzom magam hozzá a fogaimmal…
- Szeretek enni - papírt. Más, nekem való ételt nem nagyon, viszont a legvastagabb kartont is pillanatok alatt szétáztatom, és mire észbe kapnak a körülöttem lévők, már le is nyelem…
- Szeretek sétálni, ami Anyáék szerint inkább break-eléshez hasonlít egy idő után…

Nem szeretek:
- öltözködni,
- aludni,
- szépen, egyedül játszani,

Elvileg mindent tudok, amit egy nyolchónapos babának tudnia kell, csak nagyon lusta vagyok:
- biztosan ülök, még akkor sem dőlök el, ha nyúlok valamilyen tárgyért, vagy fordulok (csak akkor, ha Bálintka odajön hozzám, és lebirkóz engem)…
- oda-vissza gurulok, kúszok, négykézláb állva előre-hátra hintázok…
- az apróbb tárgyakat is megfognám, ha engednék, de nem engedik, mert megeszem…
- ha akarom, akkor felhúzom magam állásba, de nem akarom…

És itt jönne az, hogy „bezzeg Bálintka ennyi idősen”:
- már egyedül megállt a lábán, sőt
- bútor, vagy ágy mellett kapaszkodva sétált,
- ha megkérdezték, hogy hol van a lámpa, a madár, a virág, stb. akkor a szemével megmutatta,
- öltözködésnél együttműködött,
- tudott tapsolni,
és sorolhatnám, de csakazértsem…

Én ilyen vagyok és kész. Tudom: lusta dög, de azt is tudom, hogy gályázhatok még eleget az életben! Minek azt elsietni?



6 megjegyzés:

Ákombákom és Réka írta...

Ne máááá! Az első mindig mindent hamarabb csinál. Mi ráérünk!:)
Ákom

Mia és Maja írta...

BOLDOG HÓFORDULÓT ÉDES Marcika!:p:)))

Látod,ilyenek ezek az Anyuk,engem is mindig Miával hasonlítanak...:@ (Maja)

Nem is igaz,hogy mindenben a nagy tesók az ügyesebbek,nálunk pl.Mia később tudott állni,meg mászni is!;)
Te is biztos valamiben ügyesebb vagy,mint Bálintka volt...;)
Milió puszika Nektek!!!

Gabi írta...

Boldog hónapfordulót kívánunk!:)
Mindneki másban jeleskedik...;):)
Szkokán fiúk

Mia és Maja írta...

Tudom,hogy Te is időmilliomos vagy drága Elvira,;))),de azért nem tudtalak kihagyni egy újabb játékból!:)
Szép hetet Nektek,puszika!!!

Mia és Maja írta...

HALLÓÓÓÓÓÓ,KINEK VAN ITT SZÜLINAPJA?:o:p;)))

GRATULÁLUNK ÉDES BÁLINTKÁM NAGYON SOK SZERETETTEL!:)))))
MILLIÓ PUSZIIII!!!

Mia és Maja írta...

Itt a Húsvét, s jön a nyuszi,
Repül hozzátok egy nagy puszi,
Ölelésünk legyen Veletek,
Boldog és Áldott Húsvétot kívánunk Nektek! :)

Puszi,
Mia és Maja