Bálint:
Hát, újra belevágunk a naplózásba, aztán majd meglátjuk, hogy milyen rendszerességgel, mert a Babaszobás naplót az utóbbi időben inkább „negyedéves beszámolózásnak” lehetett nevezni… Ennek persze nyomós oka van, amit gondolom, nem kell részletezni a kétgyermekes Anyukáknak…
A korábbi naplónkban tett utolsó bejegyzés óta olyan sok minden nem történt: túl vagyunk néhány védőoltáson és megfázáson. Hiába nem jártam oviba, mégis háromhetente menetrendszerűen betegek voltunk, így aztán úgy döntöttünk, hogy újra elkezdjük az ovit. Az az igazság, hogy kezdtem már itthon unatkozni, ezért egy szép januári napon megkérdeztem Anyától, hogy „Miért nem viszel engem óvodába?” Anya enyhén szólva meglepődött a kérdésen, és kérdéssel felelt: „Miért? Szeretnél járni?” Erre én: „Igen!”
Másnap ellátogattunk az oviba, és megkérdeztük az óvónéniket, hogy mehetek-e. Természetesen megvolt még a helyem, úgyhogy februártól járunk.
Nos így kezdődött az új fejezet az életemben. És ha új fejezet, akkor új napló…
Amikor nem vagyunk betegek, akkor nagyon jól vagyunk. Marci is szépen fejlődik: sajnos a pontos súlyát nem tudom, mert egy hónappal ezelőtt volt mérve, akkor pont 7 kg volt és 69 cm. Ha minden igaz, holnap mennek tanácsadásra.
A lényeg, hogy eddig csendesen teltek hétköznapjaink: a Noddy-őrület még mindig tart, és még mindig megvan a képzeletbeli barátom, Rodika is. Róla még nem is írtunk, mert Anya azt gondolta, hogy hamar „kinövöm”, de már lassan egy éve tart (na jó, annyi nincs- kb. 8-10 hónapja). Szóval a lényeg, hogy van egy barátom, akit Rodikának hívok és az étkezőnkben „lakik”. Vele egyébként minden megtörténik, ami csak lehetséges. Ha a felnőttek beszélgetnek pl. arról, hogy valakinek az autója defektet kapott, akkor fél percen belül én is előadom a történetet némi változtatással, hogy ez megtörtént Rodikával is.
Dióhéjban ennyit az elmúlt hónapokról, a többit majd később…
Hát, újra belevágunk a naplózásba, aztán majd meglátjuk, hogy milyen rendszerességgel, mert a Babaszobás naplót az utóbbi időben inkább „negyedéves beszámolózásnak” lehetett nevezni… Ennek persze nyomós oka van, amit gondolom, nem kell részletezni a kétgyermekes Anyukáknak…
A korábbi naplónkban tett utolsó bejegyzés óta olyan sok minden nem történt: túl vagyunk néhány védőoltáson és megfázáson. Hiába nem jártam oviba, mégis háromhetente menetrendszerűen betegek voltunk, így aztán úgy döntöttünk, hogy újra elkezdjük az ovit. Az az igazság, hogy kezdtem már itthon unatkozni, ezért egy szép januári napon megkérdeztem Anyától, hogy „Miért nem viszel engem óvodába?” Anya enyhén szólva meglepődött a kérdésen, és kérdéssel felelt: „Miért? Szeretnél járni?” Erre én: „Igen!”
Másnap ellátogattunk az oviba, és megkérdeztük az óvónéniket, hogy mehetek-e. Természetesen megvolt még a helyem, úgyhogy februártól járunk.
Nos így kezdődött az új fejezet az életemben. És ha új fejezet, akkor új napló…
Amikor nem vagyunk betegek, akkor nagyon jól vagyunk. Marci is szépen fejlődik: sajnos a pontos súlyát nem tudom, mert egy hónappal ezelőtt volt mérve, akkor pont 7 kg volt és 69 cm. Ha minden igaz, holnap mennek tanácsadásra.
A lényeg, hogy eddig csendesen teltek hétköznapjaink: a Noddy-őrület még mindig tart, és még mindig megvan a képzeletbeli barátom, Rodika is. Róla még nem is írtunk, mert Anya azt gondolta, hogy hamar „kinövöm”, de már lassan egy éve tart (na jó, annyi nincs- kb. 8-10 hónapja). Szóval a lényeg, hogy van egy barátom, akit Rodikának hívok és az étkezőnkben „lakik”. Vele egyébként minden megtörténik, ami csak lehetséges. Ha a felnőttek beszélgetnek pl. arról, hogy valakinek az autója defektet kapott, akkor fél percen belül én is előadom a történetet némi változtatással, hogy ez megtörtént Rodikával is.
Dióhéjban ennyit az elmúlt hónapokról, a többit majd később…
1 megjegyzés:
Jajj,Bálintkám,hát végre megvagytok!:)))
Úgy örülök,hogy megint tudunk talizni!:)
Képzeld,anya azt állítja,hogy a bölcsiben még mindig SZUNET van,pedig nem is,csak kitalálta,hogy ne hordjam haza márciusig a vírusokat!:s
De,március elsején megyek ám,már alig várom!:)
Képzeletbeli barátaim vannak nekem is,szoktam beszélgetni is velük,de ez szerintem a gazdag fantáziánkra utal...;)
Látom,nagyon sok közös van még mindig bennünk,lehet,hogy még több,mint eddig.:p;)
Millió puszika Nektek!!!
Miácskád és Majácska
Megjegyzés küldése